A bántalmazás olyan cselekedetek és viselkedések sorozata, amelyek során valaki fizikai, érzelmi, mentális, verbális vagy gazdasági módon árt egy másik személynek. Az erőszak ezen formái általában egyfajta hatalmi- és kontroll dinamikán alapulnak, ahol a bántalmazó megpróbálja uralni a másikat, és érvényesíteni fölötte a saját akaratát.
Manapság már szinte divattá vált a „nárcisztikus”, a „bántalmazó”, a „kontrollmániás”, a „pszichopata” és egyéb ehhez a témához kapcsolódó jelzők emberek közötti egymásra aggatása. Tény és való, hogy a pszichológia szakterületének fejlődése lehetővé teszi, hogy egészen konkrétan felismerhetővé váljon az, ha valaki bántó, ártó hatással van embertársa mentális egészségére, az pedig, hogy napról-napra egyre többen kérnek segítséget szakembertől, utat nyit a gyógyulás és az önismeret mélyebb gyakorlásának lehetősége felé.
Gyakori téma a különböző média platformokon a nárcisztikusok számának folyamatos növekedése. Kérdéses számomra, hogy valóban növekszik e az a bizonyos szám, vagy a generációváltás(ok) és az internet úttörése miatt napjainkban több rálátásunk van az emberek 4 fal között történő életére, mint a szüleink, nagyszüleink korában. Száz szónak is egy a vége, azáltal, hogy a csapból is a toxikus kapcsolatok folynak, ma már eljutottunk odáig, hogy kisarkítva, ha valaki nemet mond a másiknak az már biztos, hogy nárcisztikus és bántalmazó, ne adj Isten pszichopata.
A téma túlzott feszegetése és gyakran félreértelmezése miatt átkerül a fókusz a valódi áldozatokról azokra, akik számára kényelmessé vált az áldozati szerep. Hiszen, mint tudjuk, az áldozatokat mindenki megérti, szeretné felemelni és segíteni nekik. Az áldozat, mivel áldozat, mivel valami nagyon rossz dolgot élt át, kiváltságokat érdemel.
Például adott egy szituáció, ahol két ember megismerkedik, egymásba szeret és úgy dönt, együtt folytatja tovább. Van „A”, az áldozat, aki követeli, hogy megértse őt „B”, a párja, ha éppen bántani kezdi, megalázza, vagy időnként érzelmileg elérhetetlenné válik természetesen „B” viselkedése miatt. Mindeközben „B” erején felül próbálja tartani a kapcsolat elején biztosított érzelmi stabilitást, odaadást, de ugye az ő kapacitása is véges, így óhatatlanul is eljut arra a pontra, hogy hibázik. No, itt kap „A” visszaigazolást arra, hogy ő (ismét) egy bántalmazó kapcsolatban él. Felmegy az internetre, meghallgat egy videót, ami által megkapja a második visszaigazolást, és már kész is a diagnózis. Közhelyesnek hangozhat, de valójában ez egy valós történet. Na, de ki a valódi áldozat itt? Elgondolkodtató.
Valójában mindkettő az. A különbség csak az, hogy míg egyikük a másiké, a másik saját magáé, a fel nem dolgozott traumáié, a kényelemből és félelemből, az áldozati szerep által begyűjtött figyelemből táplálkozó működéséé.
A tudatosság és a traumák feldolgozása elengedhetetlen, ha szeretnénk békében, szeretetben élni. Ezt lehet tologatni, halogatni, lehet a nehézségekkel való szembenézés helyett önigazolást keresni, lehet ujjal mutogatni, lehet a másikat rossz színben feltüntetni és tönkre is lehet tenni magunkat, egymást. Az áldozatokat mindig lesz, ki meg akarja érteni.
Ugyanakkor lehet fejleszteni a tudatosságot, lehet felelősséget vállalni, lehet dolgozni az önelfogadáson, lehet bátran vagy félve szembenézni magunkkal, a csomagunkkal, az életünkkel, a tetteinkkel és lehet idejében, vagy megkésve segítséget kérni. Lehet választani és lehet kihasználni az életünk adta csodálatos lehetőségeket. Lehet merni, tenni és felébredni.
A döntés a tiéd.